RÓLAM

Bemutatkozás / Hitvallás

A nő konyhája egyfajta szentély. Azon szertartások színtere, ami közelebb viszi egymáshoz saját lelkünket másokéhoz. Benne megtalálható mindaz a jellemvonás, ami a nőben is megtalálható. Legyen az egyfajta kellem, báj, nőisség, intimitás épp úgy, mint a nyitottság, befogadás, adás képessége. A nő lelke itt tud szárnyra kapni. Egy pillanatra elrepülni azokhoz, akiknek adni szeretne, és elrepülni önmaga belső világához is. Mert itt szánhatunk időt a rohanó világunkban arra, hogy mentesítsük magunkat a bennünket befolyásoló rengeteg külső impulzustól. És itt szánhatunk időt arra, hogy önmagunk lehessünk, és ne a társadalmi elvárásoknak feleljünk meg. Itt találkozhatunk végre saját magunkkal. Vagyis, itt léphetünk kapcsolatba saját lelkünkkel.

Én ilyennek látom a saját konyhámat és benne magát a főzés örömét.

Olyannak látom, amelyben fokozatosan leltem a saját utamra, arra, ahol a lelkem és a testem gyógyulásán túlmutatva felfedeztem, hogy az általam megtett nehéz utat mások megsegítésére fordítsam. És kezdjek bele a könyvem megírásába, amely azóta meg is jelent, illetve abba a tanácsadói munkába, amely segít azoknak, akik még csak most lépnek rá az egészséges, “mentes”, tiszta ételek megismerésének és elkészítésének mezsgyéjére.

Saját érintettségem okán, saját tapasztalataimból indultam ki, amikor lányom születése után szembesültem azokkal a lelki (belső nyugtalanság, a társadalmi elvárásoknak megfelelés, félelem, szorongás stb.) és testi tünetekkel ( bőrproblémák, általános fáradtság, fejfájások, éjszaki álmatlanság, emésztési zavarok stb.), amelyek végül arra sarkalltak, hogy változtatnom kell az életemen; elsőként, az étkezési szokásaimon. Ehhez bizony nagy akaraterőre, önfegyelemre és kitartásra volt szükségem. De a fokozatosan megjelenő eredmények bizonyították, hogy helyes úton járok.

Először saját magam belső rezdüléseire figyeltem, rájöttem, hogy az életünk során szerzett sebek, nehézségek, a saját családunk átörökített vagy átkonvertált mintái, a negatív társadalmi rendszerek, sztereotípiák is okozhatják bennünk a betegségeket. Ezért először a méreganyagokat kell eltávolítanunk a szervezetünkből, hogy utána a szervezet már azokra a feladatokra, problémamegoldásokra tudjon összpontosítani, amelyek előttünk állnak. Így jutottam el ahhoz, hogy a méregtelenítés folyamatában elhagyjak a főzés, étkezés során bizonyos alapanyagokat (először a cukrot, fehérlisztet, ecetet, tej,- tejtermékeket, majd a glutén fogyasztását is) és a helyükre más hozzávalókat állítsak.

A testi megtisztulásommal, egészségi állapotom javulásával a lelki fejlődésem is megindult.

Ekkor jöttem rá, hogy én egy olyan lámpás szeretnék lenni, aki másoknak is képes fényt adni és másokban fényt kelteni.

Utat szeretnék mutatni, gyakorlati, praktikus tanácsokat adni a tiszta, “mentes” ételek elkészítésében. És mindezt közvetlen, személyes hangvétellel, egyénre szabva. Arra törekszem, hogy a hozzám fordulók a mindennapi életbe tudják integrálni az általam átadott tudást.

Célom, hogy mindenki, aki hozzám fordul tanácsért, meg tudja találni azokat az ételeket, amelyek megszólítják, amelyek izgalomba hozzák, kreativitásra sarkallják. Ez egyben önkifejezés és önismeret is azon túl, hogy közben segítek a tiszta ételek elkészítésének, az alapanyagok kiválasztásának folyamatában. Olyan “mentes” ételsorok összeállításában, amelyek semmiben sem maradnak el a hagyományos ételek ízélményeitől.

Fedezzük fel együtt önfeledten, játékosan, elmélyülten, kreatívan az ételek elkészítését, amelyek elvezetnek majd önmagunk jobb megismeréséhez is.

Szakmai út

A történetem, amelyben eljutottam a saját tiszta (glutén-, laktóz-, tej-, tojás-, szója-, és adalékanyag-mentes) ételeket előállító és kiszállító üzememtől (Gastro Projekt Kft.), a pici, ugyancsak hasonló étkezési elveken működő kávézó-cukrászdámon át (My Café), egyenesen a könyvem, a Mentes pillanatok megjelenéséig; igencsak hosszú, tapasztalatokkal, nagyon kemény munkával, tenni akarással, hatalmas lelkesedéssel teli több mint egy évtized volt.

Gastro Projekt Kft. (2010-2013)

A piacon egyedülálló, tiszta (glutén-, tej-, tojás-, szója- és adalékanyag-mentes, reform, valamint vega) ételeket előállító és kiszállító üzemet hoztam létre úttörőként, vadonatúj gépparkkal, steril munkakörülményekkel és olyan személyzettel, akik maguk is érintettek voltak valamilyen étkezési problémában.

Napi több száz adag tiszta, “mentes” ételt készítettünk el és szállítottunk ki Budapest egész területén. (Pl. bölcsődék, óvodák, iskolák, születésnapi zsúrok, rendezvények számára, és az egyéni vevőknek.)

Az itt elkészített ételek receptjeinek mindegyike, több évi, megszámlálhatatlan otthoni kísérleti munka után született. A célom az volt, hogy úgy állítsak össze ételeket “mentesen”, hogy az íz – amit várnánk – ne térjen el az eredeti megszokottól. A hagyományos ételek ezáltal új értelmezést kaptak.

Törekedtem arra az elvemre, hogy minőségi, tiszta ételt, csak minőségi, tiszta környezetben lehet előállítani. Ebben voltam más és egyedi. Ez a minőség hozta hozzám (főleg szájhagyomány útján) a későbbi rengeteg elégedett ügyfelet.

My Café (2014-2015)

A következő állomásom egy csöppnyi, bájos kávézó, cukrászda lett Rómaifürdőn. A főtt ételeket felváltották a saját fejlesztésű és készítésű sütemények, torták, fagylaltok, a glutén-, cukor-, és lisztmentesség jegyében.

A kávézó üzemeltetése közvetlen kapcsolatot jelentett a vevőimmel. Az ő visszajelzéseik, biztatásuk eredményeképpen született meg a könyvem.

Mentes pillanatok – receptkönyv (2015)

Egy évtized szakmai tapasztalatával a hátam mögött írtam meg, amelyben a “mentes” ételek receptjein kívül, szerettem volna átnyújtani azt az életérzést, örömet is, amit a főzésről, étkezésről gondolok. Ennek összetartó, közösségteremtő, önfejlesztő erejéről.

Tanácsadói és szakértői munka, publikálások, média-megjelenések (2015-től)

Éttermekkel működök együtt, étlapjaik “mentessé” átkonvertálásában. Ez magában foglalja a receptek átírását, gyártás-előkészítést, minőség-ellenőrzést, szakácsok betanítását.

Egyéni ügyfeleim számára is segítséget nyújtok személyre szabott mintaétrend összeállításában, tanácsadásban.

Valamint egyre több helyre hívnak (sajtó, televízió, rendezvények), hogy bemutathassam, átadhassam azt az életérzést, amit számomra a “mentes” ételek elkészítése és fogyasztása jelent.

Folyamatban: az új könyvem megírása

Számomra az volt öröm, hogy tudok és képes vagyok másoknak adni. És ebből én is tudok táplálkozni – a szó eredeti és jelképes értelmében is -, ezért elhatároztam, hogy folytatom az első könyvem megkezdett útját. Hogy az olvasóimat tovább vigyem a főzés varázslatába. Azért, hogy az étel ne csak test-, hanem lélektápláló is legyen.